+
Bezárás Menü
0°C
2021. augusztus 01.
Boglárka, Boglár
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A fő rendezvény elmarad, de ettől még tarka a kínálat

A fő rendezvény elmarad, de ettől még tarka a kínálat

Idén is elmarad a város legnagyobb gasztro-kulturális rendezvénye, a Tarka Fesztivál. A döntést Juhász Józsa jelentette be és indokolta csütörtöki sajtótájékoztatóján. A programot szervező Vörösmarty Mihály Művelődési Központ igazgatója kifejtette, hosszas egyeztetés, közös gondolkodás előzte meg az elhatározást. – A város vezetése és mi magunk is szerettük volna megtartani a rendezvényt, hiszen a tavalyit is le kellett mondanunk a járványügyi helyzet miatt. Idén ugyan nem kötelez erre a jogszabály, azonban olyan feltételeket szab, amelyek – a helyi adottságokat figyelembe véve – nem tarthatók be maximálisan – hangsúlyozta Juhász Józsa.

A konkrétumokat tekintve részletezte, zenés-táncos rendezvénynek minősül a Tarka Fesztivál, ebből adódóan kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára látogatható. Ezáltal sok felnőtt korú bonyhádi szorulna ki a programból, hozzájuk társul még a 16 év alattiak, és azon 16-18 év közöttiek tábora, akik szintén nem rendelkeznek oltási igazolvánnyal. Miután ez a legnagyobb közösségi rendezvénye a városnak, úgy határoztak, hogy ilyen széles réteg kizárása mellett nem szerencsés megtartani a fesztivált. A felsorolt érvek mellett technikai akadályokba is ütköztek. Hiszen a programnak helyet biztosító városközpontot fizikai képtelenség lezárni több napra úgy, hogy például védettségi igazolvánnyal nem rendelkező, ottani lakos az utcára léphessen, aki jogszabály szerint nem tartózkodhatnak a területen. A több órás tanácskozáson további lehetséges helyszínekről is egyeztettek. Azonban sok szempontot kell figyelembe venni egy akkora esemény szervezésénél, mint a több ezer embert megmozgató Tarka Fesztivál. Kizárólag a város új rendezvénytere jöhetett szóba opcionálisan, annak viszont véges a befogadó kapacitása: maximum 1500 ember tartózkodhatott volna a területen egyszerre, egy időben. Ennél nagyságrendileg több látogatója van a fesztiválnak, különös tekintettel az esti koncertekre.

Van miből csemegézni a nyárra
Az igazgató arról is beszélt, hogy nem maradnak kulturális és szórakoztató programok nélkül a bonyhádiak, hiszen a művelődési központ minden eddiginél színesebb kínálattal készül a nyárra. Ezekről az intézmény web- és közösségi oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők. Felsorolni is nehéz lenne, hogy mi minden gazdagítja a kínálatot a színházi előadásoktól, a koncertektől a gyermek-, ifjúsági és családi programokon át a kultúrkerten keresztül a táncházakig.

Vizin Balázs

Vissza