+
Bezárás Menü
0°C
2021. július 30.
Judit, Xénia
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Bonyhádi edző foglalkozik a magyar íjász utánpótlással

 
A bonyhádiak büszkék lehetnek
Somogyvári Ritára
(fotó: Máté Réka)
 
A Magyar Íjász Szövetség honlapjára áprilisban került fel a következő hír: Három edző sikeresen végezte el a 3. szintű edzői tanfolyamot és vehette át Nemzeti Edzői oklevelét. Nagy lépés ez azon az úton, ami az íjászat minőségi fejlesztéséről szól. Kialakult egy edzői csapat, akiknek elképzelése, gondolkodása az íjászatról egy irányba mutat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövő level 1-2-3 edzői is egy utat járjanak. Ez az út pedig kezd helyesnek mutatkozni. Lassan, de biztosan haladunk előre, fiatal íjászaink tudása egyre biztosabb alapokon nyugszik, egyre jobb eredményeket érnek el világversenyeken. Az edzői gárda fejlesztésével egyre több gyerek tud úgy kezdeni és fejlődni, hogy a nemzetközi követelményeknek is megfelelő szintet érjen el. Gratulálunk Somogyvári Ritának, Balla Zsoltnak és Péller Józsefnek, a rájuk váró kemény munkához sok sikert és kitartást kívánunk!
 
 

folytatás az 1. oldalról

 

Hogy számunkra Bonyhádon miért érdekes ez a hír? Somogyvári Rita ugyanis bonyhádi! A hír kapcsán felkerestük otthonában.
„A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” Ugye hallották már ezt a mondást, mely a kalandozó magyarok idejében keletkezett. Vajon manapság mennyire van kereslet a magyarok körében az íjászatra?
- Úgy gondolom, az íjászat még mindig rétegsportnak minősül. Nem látványsport, talán azért is kevésbé népszerű– kezdi Rita a beszélgetést.
- Akkor gondolom a népszerűsítése is a céljaitok közé tartozik.
- Így van. Az utánpótlás nevelésére helyeződik a hangsúly, és hogy minél szélesebb körben ismert legyen, például hozzáférhető az iskolákban. A jogszabályi háttér a mindennapi testneveléssel lehetőséget biztosíthat az íjászatra is és vannak intézmények, ahol fel is vállalják az oktatását. Néhány városban szakköri keretek között vagy tömegsport jelleggel működik.
- Olimpiai sportágról beszélünk.
- A pályaíjász szakág olimpiai szám, míg a többi szakág, így például a 3D, a terepíjászat nem. Mi a pályaíjászatra álltunk rá, és ezt a részét kellene olyan szinten népszerűsíteni, hogy egyre több magyar versenyző is megjelenjen majd a nemzetközi élmezőnyben, az olimpián.
- Hogy épül fel a hazai rendszer?
- A szövetségnek 7 régiója van. Nagy hangsúlyt fektetnek az íjász sportoktatók képzésére, azzal a céllal, hogy a legkisebb egyesületi szintektől kezdve fel tudják építeni az egész rendszert piramis jelleggel. Az íjászat technikai-, kb. 70%-ban mentális sport. Első ránézésre nem is gondolná az ember, hogy milyen összetett és bonyolult. Rengeteg apró szegmensből áll, és ha ezek nem épülnek precízen egymásra, és nem tudod az okát, mit miért csinálsz, akkor nagyon el lehet veszni.
- Mennyire költséges sportág, nem lehet, hogy emiatt űzik kevesen?
- Ha a tradicionális íjászatból indulunk, mert sokan azzal kezdik, az úgy gondolom, finanszírozható: az ember megvesz egy íjat, hozzá a vesszőket. Természetesen kell vesszőfogó és különböző kiegészítők, de úgy gondolom, ez vállalható. Versenyszinten már sok-sok százezres tételről beszélünk. Biztos, hogy ez is egyfajta visszatartó erő. 
- Milyen a versenyrendszer hazánkban?
- Már regionális szinten is vannak versenyek, pl. sajátunk, a Dél-Dunántúli Régió is szervez versenysorozatot, ami kora tavasszal indul és késő őszig tart, 7-8 fordulóval. Arra nagyon jó, hogy kipróbálják az íjászok, mit tudnak, és mit szeretnének elérni. Nagy dicsőség, mikor valaki megnyer egy regionális bajnokságot, ahol 3 megye legjobbjai mérkőznek. A magasabb szintű versenyekre, pl. egy országos bajnokságra, már kvalifikációval lehet bejutni. 
- Világversenyekre is kijutnak magyarok?
- Igen. A 2013-ban a Caliban rendezett Világjátékokon 3 íjászunk képviselte hazánkat. Sikerrel szerepelünk a CEC fordulókon, amelyek Európában rangosabb versenynek minősülnek. És ugye 2016 riói olimpia, ami rengeteg munkát és óriási célkitűzést jelent!
- Te hogy kerültél kapcsolatba az íjászattal?
- Kilenc évvel ezelőtt, mikor Máté fiam 5 és fél éves volt, kitalálta, hogy íjászni akar. Az első gondolatunk nekünk is az volt, miért nem lehetne valami „kézzelfoghatóbb” sportot űzni? Elvittük egy régiós 3D-s versenyre, ahol állatfigurákra kell lőni, nagyon tetszett neki. Aztán megkapta az első kis tradicionális íját, nehéz volt neki, de megbirkózott a feladattal. A pécsváradi Mecsek Íjász Egyesületbe kerültünk, ahol most is tagok vagyunk. Akkor még nem voltak igazán íjász edzők, a rutinosabb csapattagok próbálták korrigálni a mozgást, de igazán a tudatosság része nem volt meg. Bekúszott az életünkbe az íjászat, én is megvettem az első íjam, majd a párom is. Nagyon jó volt a társaság, a sportot amatőr, hobbi szinten folytattuk. Aztán arra gondoltam, hogy jó lenne tudni a technikai miérteket, és tudatos szintre emelni a mozgássort.
A Pécsi Sporttudományi Intézet egyéves képzésén íjász edzői képesítést szereztem. Pestről érkezve Barta Margit néni oktatott, aki korábban az országos élmezőnyben versenyzett. A hallgatókat arra kérte, mutassuk meg, mit tudunk, majd mondta, hogy akkor ezt el kéne felejteni. A rosszul automatizált folyamatokat leromboltuk és újrakezdtünk mindent. Nagyon keserves időszak volt, hisz azt hittük, tudunk valamit, és szembesültünk vele, hogy nem. Mátét próbáltam irányítgatni, de rájöttem, hogy teljesen más, amikor anya-fia kapcsolatban működünk, vagy amikor edzőként próbálok hozzányúlni. Nem igazán funkcionáltunk utóbbi párosként… A képzésen elméletben és gyakorlatban is rengeteget tanultunk.
Utána jött a felkérés az akkori régióvezetőnktől, hogy indul egy másik képzés a Magyar Íjász Szövetség szervezésében, és folytathatnám a munkát. Nem sokat gondolkodtam a válaszon, hisz tudtam, hogy folytatni akarom. Ez egy másfél éves képzés volt, igazi nagy falat. Szövetségi kapitányunk, Banda Tibor vezette az oktatást. Öten kezdtük ezt a 3. szintű edzői képzést, és hárman végeztünk. Nagyon összetett volt, elméletből és gyakorlatból állt, minden szempontból kihívás. Tibornak teljesen más szemlélete volt, miként kellene felépíteni az egész mozgástechnikai struktúrát. A képzés alatt megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk a nemzeti válogatottban ehhez a munkához, amit most is végzünk. Váratlanul ért a kérdés.
- Aztán megkezdődött a munka…
- Elmondhatom, hogy egy nagyon jó csapatban dolgozunk, a szövetségi kapitány mellett 5-en vállaltuk fel edzőként ezt a munkát. A válogatottban felnőttek, ifjúsági korcsoportú versenyzők dolgoznak, ketten foglalkozunk az utánpótlással. Központi edzéseink vannak, vagyis havi egyszer feljönnek a sportolók Pestre. Itt reggel 9 órától délután 4 óráig vezetjük az edzéseket, majd a szülőkkel és az edzőkkel megbeszéljük az otthon végezendő feladatokat. Bármennyire tehetséges a gyerek, támogatói szülői háttér nélkül nem megy. Így kezdtük a munkát 2014 szeptemberében 16 fiatallal, akik a DreamTeam2 nevet viselik. (Az egyes csapat a mostani junior válogatott.) Nagyon klassz gyerekekkel dolgozunk együtt, akik vállalták, hogy tiszta lappal kezdünk, félretették amit addig tudtak, és azokat az alapokat kezdik el felépíteni, amiket mi kérünk. Ez azt jelenti, hogy szeptember óta gyakorlatilag íjat sem fogtak. Otthon végzik a mentális és technikai tréninget, az erő-állóképesség fokozását – nagyon összetett a feladat.
A központi edzésen megbeszéljük, mi a feladat, „vasaljuk” őket, ami hihetetlenül nagy monotónia-tűrést is igényel a részükről a fegyelem mellett. Voltak gyerekek, akik az elején lemorzsolódtak. Kipróbálták magukat egy másik feladatban, nem működött. Egy kamasznak nem egyszerű elmondani, mit miért kell, de alapvetően értelmes gyerekek és tudják, hogy ők már az élsportnak dolgoznak. Hazaviszik a feladatot, gyakorolják, és edzésnapló formájában is visszajelzést kapunk. Folyamatos az eszmecsere, kontaktban maradunk, a szülőkkel és az edzőkkel is nagyon jó kapcsolatot ápolunk. 
- Mennyire tudtok motiválni, mi van ehhez a kezetekben?
- Pénzbeli motiváció itt még nincs. A motivációnak van egy külső és egy belső összetevője, utóbbit a gyerek saját magában érzi - optimális esetben. A külső, amit elvárnak tőle, akár az edző, akár a szülő. Úgy gondolom, ha nincs meg a belső, akkor hiába a külső motiváció. Motivációnak nagyon jók azok az események, amiket megélnek válogatott szinten, amikor felnézhetnek az ifjúsági versenyzőkre, akik helytállnak 1-1 megmérettetésen. Én mindig elmagyarázom nekik, hogy mit miért csinálunk, és azt is elmondom, elhiszem, hogy ez egyelőre monoton és fárasztó feladat, de ha ezen nem lendülünk túl, akkor nincs miért dolgozni. Úgy gondolom, a személyiségünkkel is motiválunk. Megtalálom velük a hangot, határozott vagyok és következetes. Az egyik edzőtársam szerint sokkal inkább kiszámíthatónak kell lennünk, mint rugalmasnak. Igaza van, mert ez nyújt biztonságot.
- Mennyire segíti ezt a munkát az eredeti, a pedagógusi szakmád?
- A módszertan szempontjából talán előny, hogy pedagógus vagyok. A munkánknak van egy olyan része, ami közvetlenül az oktatásra irányul, merthogy felnőtteket is képzünk, sportoktatókat, edzőket. Ez volt az egyik vizsgafeladatunk is, 30 embert oktattunk elméletben-gyakorlatban az 1. szinten és vizsgáztattuk is őket. Ott azért éreztem, hogy határozottan előny, hogy van pedagógus előéletem. Kedvelem a felnőttoktatás részét is, mert az más jellegű, más a cél. A gyerekekhez másképp fordulsz, ők szigorúbb tükröt tartanak eléd, ettől más kihívás. 
- Milyen saját célod, terved van az edzői munkádban?
- Mikor elkezdtem a sportedzői képzést, még benne volt a pakliban, hogy esetleg aktívan ráállnék a versenyzésre. Rá kellett jönnöm azonban, hogy a versenyzés már nem az én világom. Számomra inkább a megszerzett tudás átadása, ami kihívást jelent. A nemzeti válogatottban végzett feladat elég markáns, ahol számítanak is a munkámra, ezt mindenképpen folytatni szeretném. És úgy gondolom, a régióban is lenne olyan feladat, amivel segíthetném megvalósítani azt a fajta oktatást, amit nagyban elkezdtünk. Ezzel egy problémám van jelenleg, nagyon megosztana időben. Nyáron kezdődnek az edzőtáborok, és már szervezzük az őszi oktatásokat is. Arra azért szeretnék vigyázni, hogy a munkámban és a családomban az egyensúly megmaradjon. Hosszútávon érzem magam biztosnak az íjászat terén és ameddig szükség lesz a munkámra, addig természetesen ott fogok állni.
- Bonyhádon is íjászkodnak néhányan. Van olyan terv, hogy itt is legyen helyi egyesület?
- Szekszárdon és Pécsváradon vannak íjászegyesületek. Nem hiszem, hogy így Bonyhádon komoly bázisa lenne. A bonyhádi gimnáziumban pl. működik íjászat szakkör, de arra sincs rálátásom, hogy milyen formában. Az nagyon jó lenne, ha az iskolákba bekerülhetne az oktatás, mert ott már megmutatkozna, kikkel lehetne esetleg magasabb szintre eljutni. Ehhez viszont szükség lenne olyan szakemberekre, akik részt tudnának venni ebben a munkában.
- Te gyermekkorodban is sportoltál?
- Általános és középiskolás koromban atlétizáltam, a főiskolán is sportoltam, de már ritkábban. A fiam is atléta, az íjat is a kezébe veszi még, de már nem az az élete. Nagyon jó, hogy ő elkezdte annak idején az íjászatot, mert különben nem jutottam volna idáig, ő rakott „pályára”. Úgy gondolom, az ember nem minden nap találkozik ilyen szintű felkéréssel, ez egyfajta bizalmat is jelent. Olyan sportszakemberek, edzők között dolgozhatok, akiknek a munkája példaértékű. Biztosan tudom, hogy az ember akkor tud igazán lelkesen dolgozni és kiteljesíteni a saját maga elképzeléseit, ha olyan közegben találja magát, ahol hisznek benne, és ő maga is sajátjának érzi a rá bízott feladatot. Akkor az már egy jó kezdet.
 

 

Kedves Rita, sok sikert a folytatáshoz is!
 
 
Máté Réka
 
Vissza