+
Bezárás Menü
0°C
2021. július 28.
Szabolcs, Alina
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Két taggal bővült a székely szövetség

Szentmisével kezdődött a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének gyűlése Bátaszéken vasárnap reggel. Ezt követően a résztvevők a 252 éve történt madéfalvi veszedelmre és dr. Németh Kálmánra, Józseffalva plébánosára emlékeztek halálának 50. évfordulóján, emléktáblánál koszorúztak.

A városháza adott helyet a szövetség közgyűlésének, amelyen két új tagot vett fel soraiba a szervezet. Az egyik a Nagymányoki Székely Kör, a másik pedig az erdélyi, marosrudasi Hajdina Kulturális Egyesület. 

Asztalos Zoltán, az országos szövetség elnöke elmondta, az új tagok teljes joggal vehetnek részt rendezvényeiken, és az ő figyelmüket is felhívják a pályázati lehetőségekre. Ott lehetnek a 2016-os év rendezvényein, melyekről szintén szó esett a megbeszélésen. Ezek közül a nagyobbak: a már hagyományos Sebestyén Ádám Mesemondó Verseny, mely idén Dombóváron lesz, a székely borverseny, melyet Nagymányokon tartanak. Június közepén Bátaszéken székely találkozó lesz esedékes, augusztusban pedig a Bukovina fesztivál Bonyhádon. Néprajzi táborból kettőt rendeznek, Tevelen az ifjabbaknak, Bonyhádon az idősebbeknek.

Forrás: Teol.hu

Vissza