+
Bezárás Menü
0°C
2021. június 22.
Paulina
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2019-es évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Közel 121 millió forintot fordít az önkormányzat út- és járdafelújításokra

 

Kézfogás a közös munka sikerességére

(fotó: bonyhad.hu)

 

– A képviselő-testület kiírt egy közbeszerzési pályázatot utak, járdák felújítására, illetve kátyúzásra. Ennek nyertesével, vagyis a Közúti Építő és Szolgáltató Kft. (KÉSZ Kft.) ügyvezetőjével: Kőműves Józseffel írhatunk ma alá egy keretszerződési megállapodást – világított rá Filóné Ferencz Ibolya a Városházán tartott csütörtöki sajtótájékoztató apropójára. Bonyhád polgármestere úgy fogalmazott, idén nyáron annyi út- és járdafelújítás valósul meg a településen, amennyi egy önkormányzati ciklusra levetítve is jelentős lenne.

folytatás az 1. oldalról

 

Arról is beszámolt, hogy az elvégzendő munkák összértéke közel 121 millió forint, amit kormányzati támogatásból és saját forrásból finanszíroznak. A keretösszegből az Árpád utca útburkolatának és páratlan oldali betonjárdájának felújítása, aszfaltozása, a Szabadság utca út és járdaburkolatának térköves felújítása, a majosi óvodánál lévő járda, illetve az udvarrész javítása, a Fazekas utca útburkolatának felújítása, továbbá egyéb kátyúzási munkálatok valósulnak meg. A megállapodás értelmében augusztus végéig az összes felújítással végeznie kell a KÉSZ Kft.-nek.

Vissza