+
Bezárás Menü
0°C
2021. augusztus 06.
Berta, Bettina
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Szarvas Szilvia az idei Merész Konrád-díjas

Ünnepi istentisztelettel és szentmisével kezdődött a bonyhádi augusztus 20-ai program, amely – az eső miatt – a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban folytatódott. Filóné Ferencz Ibolya polgármester ünnepi beszédét követően Aradi András evangélikus lelkész, Fóris Tibor baptista lelkész, Mészáros Zoltán református lelkipásztor és Wigand István katolikus plébános áldották meg az új kenyeret. Az ünnepség során adták át a Merész Konrád-díjat. Ezúttal Szarvas Szilvia táncpedagógus példaértékű közösségi munkáját ismerte el a képviselő-testület.
 
Filóné Ferencz Ibolya adta át
a díjat Szarvas Szilviának
(fotó: Bonyhád TV)
képgaléria
 
Az önkormányzat, a Bonycom NKft.-vel és a Colonia Alapítvánnyal közösen 2015-ben is meghirdette a Virágos Bonyhádért! pályázatot. Az elismerések átadására ugyancsak az ünnepségen került sor. A díjazottak:
 
CSALÁDI HÁZ KATEGÓRIA
1. helyezett: Hetesi Beáta, Kodály Z. u. 22.
2. helyezett: Kaufmann Konrádné, Fáy A. u. 46.
3. helyezett: Jánosné Jáger Margit, Benczúr Gy. u. 55.
 
TÁRSASHÁZ KATEGÓRIA
1. helyezett: Madách u. 15. Oláhné Bokor Edit társasházkezelő
2. helyezett: Perczel M. u. 54. Antal József társasházkezelő
3. helyezett: Fáy ltp. 31. Oláhné Bokor Edit társasházkezelő
 
INTÉZMÉNY, GAZDÁLKODÓ SZERV KATEGÓRIA
1. helyezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium – Andorka Gábor igazgató
 
Filóné Ferencz Ibolya polgármester kezdeményezésére idén a völgységi város is csatlakozott a „Magyarország Legszebb Konyhakertjei” elnevezésű, országos akcióhoz. A program helyi győztese Heck Józsefné lett – Liszt Ferenc u. 11.
 
A művelődési központban zajlott programot a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium  Zelke Néptáncegyüttesének műsora is színesítette.
 
Filóné Ferencz Ibolya ünnepi beszéde:
 
Nem aranyból,
nem földből,
Nem pénzért,
nem kőből
Valahol a szívemben majd új templom épül…
 
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Kedves Bonyhádiak!
Hölgyeim és Uraim!
 
Talán meglepő, hogy a mai ünnepi beszédemet egy sokunk által kedvelt rock zenekartól származó dalszöveggel indítottam. Ugyanakkor bízom abban, hogy a beszédem végére mindenki számára egyértelművé válik, miért éppen ezt az idézetet választottam. A zenekar hitvallása szerint: nem aranyra, vagy csak pénzre van szükség a célok eléréséhez. Ezt példázza államalapító királyunk, Szent István is, aki a hitre, az összefogásra, az erkölcsre és a hazaszeretetre építve teremtette meg a keresztény magyar hazát.
Augusztus 20. az egyik legősibb magyar ünnep. Mária, a Magyarok Nagyasszonya azt vallotta, hogy „az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme”, és azt tanácsolta, hogy készüljünk rá testben és lélekben. A mostani emlékezésünket kezdjük el egy történelmi áttekintéssel.
István augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, ahol az úgynevezett Törvénynapokat tartották. 45 évvel később, 1083. augusztus 20-án – I. László magyar király VII. Gergely pápai engedélyével a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében I. István király ezüstládába zárt ereklyéit a székesfehérvári Bazilikában oltárra emelte, ezzel ő lett az első magyar katolikus szent és egyben szent király.
Mária Terézia rendelkezései alapján, nemzeti ünnepként tartották meg augusztus 20-át. Ő volt az, aki Raguzából (a mai Dubrovnyikból), a Dominikánus rendtől szerezte vissza a Szent Jobbot, Bécsbe hozatta, majd Budára szállította.
Ez időtől maradt fent a mai ünnepnap egyik legfelemelőbb része, a Szent Jobb körmenet.
 
Az 1848-as szabadságharc után hosszú ideig nem tartották meg a nemzeti ünnepet, hiszen a körmenet a nemzeti ellenállás jelképévé vált. Az 1867-es kiegyezés után ismét visszanyerte méltóságát augusztus 20-a. 
Ferencz József még munkaszüneti nappá is nyilvánította. Egyházi ünnepként 1947-ig tartották számon ezt a napot. A kommunista rendszerben az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, ugyanakkor teljes megszüntetését sem látták célszerűnek. Tartalmilag újították meg, 1949. augusztus 20-ra időzítve a Magyar Népköztársaság alkotmányának hatálybalépését, ekkortól számolva az új, szocialista államalapítást. Hogy ezer éve élt itt egy férfi, aki független és erős államot hozott létre, keresztény nemzetté tette a magyarságot, szilárd erkölcsi alapokra épített jelent – és jövőt, az akkori hatalom számára sajnos értéktelenné vált. Szent István ünnepének igazi újjászületése csak 1991-ben történt meg, az első szabad választásokon. Azóta nemzeti ünnepeink egyik legszebb napja.
 
Tisztelt hölgyeim és uraim!
A magyar államalapítás ünnepe egyaránt alkalmas a múltra való emlékezésre és a jövőbetekintésre. Minket, magyarokat már számtalanszor igyekeztek derékba törni, de gyökereinkkel erősen kapaszkodtunk szülőföldünkhöz. Ezért kell tisztáznunk: mit akarunk a jövőtől, és mit teszünk mindezért a jelenben. Hiszem, hogy nemcsak nemzetállam szinten, hanem a helyi közösségeket tekintve is egységes gondolkodás szükséges a célok megvalósításához. Hiszem, hogy összetartó közösségekből alkot egy egészet szeretett nemzetünk.
Polgármesterként örülök annak, hogy az elmúlt években számos kezdeményezésünk valósult meg. Közös munkánk eredményeként idén több mint egymilliárd forint értékben valósulnak meg beruházások. Új utat és hidat építünk, utcákat, járdákat, háziorvosi rendelőket korszerűsítünk, óvodáinkban, iskoláikban is jelentős beruházások zajlottak. Városvezetőként valamennyi beruházást, fejlesztést, a helyi közösség érdekét szolgáló döntést szívügyemnek tekintem. Számomra a legfontosabb visszajelzés, ha ezen munkák során érzem az Önök támogató megerősítését. Higgyék el, nehéz feladat a város vezetése, ugyanakkor hálás is, ha egy olyan közösségért dolgozhatok, aki egy emberként támogat közös céljaink elérésében. A folytatáshoz is szükségem van az Önök szeretetére és bizalmára. Találjuk meg újra az értékeket, lássuk meg a másikban a jó szándékot, fogjunk össze Bonyhádért, a helyi közösségért. Mindezek eléréséhez az Önök részéről legfőképp a szeretetteljes támogatás szükséges. Ezen az úton 1000 évvel ezelőtt is „a szeretet gyakorlása vezetett el a legfőbb boldogsághoz”, mint ahogy azt Szent István intézte Imre herceghez írott intelmeiben.
 
Kedves bonyhádiak!
Hiszem:
hogy Nem aranyból,
nem kőből
Nem erővel,
vagy ösztönből
Valahogy a szívedben majd új templom épül
 
Szarvas Szilvia méltatása:
Bonyhád Város Képviselő Testülete 1997 óta adományoz Merész Konrád-díjat azoknak a pedagógusoknak, akiknek életpályája a városban kifejtett oktató-nevelő munka iránti elhivatottságról tanúskodik. 2015-ben városunk képviselő-testülete Merész Konrád-díjat adományoz Szarvas Szilviának.
 
Szarvas Szilvia testnevelés szakos egyetemi tanári diplomáját 1998-ban, a Janus Pannonius Tudományegyetemen, míg táncpedagógusi diplomáját 2005-ben, a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerezte.
A Széchenyi István Általános Iskola vezetése a 2003/2004-es tanévtől indított táncművészeti tagozatot. Szilvia ekkor került Pécsről Bonyhádra. Nélküle a modern- és a kortárstánc tagozat nem indulhatott volna el, amely a mai napig kiemelkedő színvonalon működik.
Szakmai tudásának, elkötelezettségének, kitartásának köszönhetően a modern- és a kortárstánc tanszakon 12 év alatt több száz gyermek tanult.
A tanórák vezetésén kívül előadásokat álmodott meg és vitt színpadra, koreográfiákat készített, hihetetlen lelkesedéssel tanította a gyerekeket, és végezte a szervező munkák legkisebb részleteit is.
A legsikeresebb, legemlékezetesebb előadásaik voltak: A dzsungel Könyve, A kis gyufaárus lány, vagy éppen a Tündér Lala.
A 12 év alatt tanítványait különböző versenyekre, táncfesztiválokra is felkészítette, amelyeken eredményesen szerepeltek. Példaként itt csak a 2014/2015-ös tanévben szerzett országos eredményeket sorolom: Kaleidoszkóp Nemzetközi Fesztivál - Különdíj (táncszínházi kategóriában) – csapatban.
24. Országos Felnőtt Táncművészeti Fesztivál – két 3. helyezés – mindkettő duettben, és egy 2. helyezés csapatban.
Országos Modern-, Kortárstánc Tanulmányi Verseny – két 1. helyezés szólóban, két 1. helyezés duettben, egy aranyérem csoportban.
Szilvia kiváló pedagógiai munkájának köszönhetően évente több tanuló nyer felvételt szakirányú középfokú intézménybe. Elkötelezett táncpedagógus. Munkájában igényes, hiteles; tanítványaival és önmagával szemben is következetes; lelkesedése, kitartása, ötletgazdagsága elismerésre méltó, kivételes. Tanítványok, szülők, kollégák, a szakma országos szintű képviselői és Bonyhád városa is elismeri munkáját, ma a Merész Konrád-díjjal.
 
Vissza