+
Bezárás Menü
0°C
2021. augusztus 06.
Berta, Bettina
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Teret nyert a lakótelepiek vágya

– Nagyon köszönjük az önkormányzatnak, régi vágyunk vált valóra a mai nappal! – tekintett a térkővel ellátott, Fáy Lakótelep 26. előtti parkolóra Illés Lajos. Mint fogalmazott, 33 évvel ezelőtt, az elsők között költözött a társasházba, amely most már szép új parkolóval is rendelkezik, így esős, sáros időben is jól megközelíthető.
– Ahogy a Perczel utcainál, úgy ennél a beruházásnál is a város közüzemi cége: a BONYCOM Nkft. volt a kivitelező. Mint ismeretes, kikerült a kft. tevékenységi köréből a víz és a szennyvízágazat, és ugyancsak érzékenyen érintette őket a hulladékszállítás nonprofittá tétele. A kieső bevételek kompenzálásának és a kft. megerősítésének érdekében jelöltünk ki új irányt a cég vezetőivel, amely lépés folyamatosan igazolja életképességét – nyilatkozta Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere kifejtette, 2,6 millió forintba került a 326 négyzetméteres, Fáy lakótelepi beruházás – amelyről ottjártunkkor is elismerően vélekedtek a lakók.
 
A polgármester, a kivitelező cég igazgatója,
valamint a körzet képviselője mellett
a lakók is segédkeztek az új parkoló átadásánál
(fotó: Vizin Balázs)
képgaléria
 
A városvezető arról is örömmel számolt be a napokban tartott átadási ünnepségen, hogy ezen a nyáron majd' minden hétre jutott, illetve jut egy ehhez hasonló program. – A magyar kormány támogatásának is köszönhetően, összességében több mint egymilliárd forint értékben indítottunk beruházásokat: az elkerülőút és a hozzá tartozó híd építésétől az orvosi rendelők és az intézmények korszerűsítésén át a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ, vagy éppen az utak, járdák felújításáig, számos kezdeményezésünk, tervünk valósul meg, amelyek egytől egyig az itt élők javát szolgálják – emlékeztetett Filóné Ferencz Ibolya, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a kivitelezés sikerességéhez.
– Fontos lépést tettünk, és a közeljövőben még ugyanilyen jelentős fejlesztések valósulnak meg a Fáy Lakótelepen – vette át a szót Kovács Ferenc. A körzet önkormányzati képviselője a Kolta László utca 31-33 mögött kialakítandó parkolóra, a 43-47-nél lévő gyalogos bejáró aszfaltozására, valamint a Bezerédj és a Kolta utcánál létrejövő gyalogátkelőre utalt.
Vissza